Egy nyugodt túra, kalandos oda- és visszajutással

Az egész úgy kezdődött, hogy sem SK, sem én nem rajongunk azokért a túrákért, amelyeknek a rajtja és a célja különböző helyeken van. Ennek ellenére - miután elhárultak az aznapra tervezett egyéb programok által képezett akadályok - természetes volt, hogy az erdőkertesiek túráján ott a helyünk.

Úgy terveztük, hogy az autót a célban hagyva (ahogy azt korábban is szoktam) busszal jutunk el Balassagyarmatra, a túra rajtjához. A cél megközelítése azonban hibák sorozata miatt meghiúsult. Már Pestről negyed órás késéssel indultunk, majd a 2-es úton elvétettem egy elágazást. Így kerültünk az M3-ra, ahol is egy 7-8 km-es szakaszt meg kellett tennünk, mire le tudtam jönni róla (alapvetően matrica-ellenes vagyok, ezért itthon nem járok fizetős autópályákon). Aztán egy elvétett jobbkanyar miatt a Gödöllő kezdetét jelző táblát is megláttuk. Innen gyors visszafordulás, majd végre sikerrel visszajutottunk a 2A (talán) útra, de ekkorra már teljesen reménytelen volt, hogy elérjük a buszt Romhányban. Így egyből Balassagyarmatnak vettük az irányt. Késésünket jól jellemzi, hogy a busszal érkezők már itt is előttünk voltak.

A szemerkélő eső láttán picit tanakodtunk, hogy elinduljunk-e egyáltalán, de aztán természetesen nekivágtunk. Négyéves TTT-tagságom során először fordult elő, hogy a rendezők (nagyon helyesen!) nem elégedtek meg a kedvezményre jogosító tagság bemondásával, hanem Frankennek be is kellett mutatnunk az érvényes igazolványokat. 8.35-kor rajtoltunk a vasútállomásról. Az eső ekkor - majdnem a túra teljes időtartamára - elállt, így semmi sem zavarta az utat. Sár, a korábbi évektől eltérően, gyakorlatilag alig volt. A homokos talaj jól beitta a csapadékot.

Az első ellenőrzőpontnál VadMalac várt minket, akinek jóvoltából finom belga pralinéval ünnepeltük meg SK 150. teljesítménytúráját. A halastavaknak már csak egy kis része volt befagyva (ha jól emlékszem, tavaly a túra idején vékony jég fedte az egész felületet). A Segítő Szűz forrásnál talán 4 vagy 5 csőből is jött a friss víz. A forrás környéke jól kiépült, már komoly búcsújáróhely jellege van. Innen egy vadregényes erdős rész következett. Itt találtam ezt a fát, amelynek a törzsét jól belepte a gomba.

Ezután következett a számomra egyik legszebb szakasz, a nagy nyírfaerdőkkel.

Ipolyszög előtt idén is megcsodáltuk a futball helyi fellegvárát.

Az ipolyszögi parkolóban kakaós Túró Rudit kaptunk a bélyegző mellé. Hamar elértünk a Kolpingházhoz, ahol meggy- és narancsszörpöt, mellé többszörösen kínált párizsis-vajas zsömlét kaptunk. Mivel lassan délre járt az idő, ezt ebédnek tekintettem, és fogyasztottam is belőle szorgalmasan.

Az erdőnek több szakaszán is hatalmas irtások éktelenkedtek. Eléggé lehangoló látvány volt a kopasz domboldal...

Egy rövid mélyúton csak az oldalról belógó ágakat és kisebb fákat ritkították meg. Itt tetszett meg az alábbi fatönk.

Csesztvén megtudtam, hogy a túra útvonala a Madách-emlékmúzeum parkján keresztül vezet. A persze ott van a kapu felett. Kár, hogy a korábbi években ezt kihagytam, mert néhány szép fa is látható a rendezett parkban. Korábban a múzeum előtti aszfalton mentem fel a dombra.

Többször láttunk ilyen szigorú, tüskés bokrokat, cserjéket. Szerencsére nem kellett velük közelebbi kapcsolatba kerülnünk.

Hamarosan utolért minket VadMalac, aki egy darabon velünk tartott. Örömmel láttuk, hogy a Göröcpuszta utáni homokos partfalat bekerítették és madárfészkelés miatt szigorú védelem alá helyezték. Az ismertető táblán egy telefonszám is található, amelyen be lehet jelenteni, ha természetkárosítást tapasztalunk.

Az itt megszokott hatalmas pocsolyák helyén most jóval kisebbek voltak, így a továbbjutás is egyszerűnek bizonyult. A 4. ellenőrzőpontnál is megdöbbentő volt a hatalmas irtás. A pont korábban sűrű erdőben volt, most az erdő az egyik oldalon teljesen le volt tarolva. A pontőrök panaszolták, hogy a nemrégiben felfestett jelzések is eltűntek a két héttel ezelőtti favágás következtében.

Egy szakaszon érdekes, sűrűn benőtt fákat láttunk.

Ezt megint az erdőirtás képei követték.

Aztán szerencsére elhagytuk ezt a szakaszt. Szépen megművelt szántóföldek következtek, majd újra elhaladtunk a kanna mellett, amely évek óta mutatja a helyes turistautat.

Innen már nem sok kellett, hogy beérjünk Romhányba. A község többek között egy Prónay-kastéllyal is büszkélkedhet, azaz büszkélkedhetne, ha lenne pénz a helyreállítására. Sajnos idén is üresen áll, és pusztul.

Egy másik szép emlék a XVIII. századi kőhíd, amely szerencsésebb helyzetben van, hősiesen állja a sarat.

A híd közepén szép szobor őrzi az áthaladók nyugalmát (a drótokat a háttérből sajnos nem tudtam eltüntetni).

A közeli célba érkezve örömmel fogadtak a rendezők, majd a számomra nívódíjas gratuláció során (Franken az adminisztráció után feláll az asztaltól, a túrázó szemébe néz és kezet fogva gratulál) átvettem a díjazást. Oklevél, kitűző (ezúttal Mikszáth Kálmánt ábrázolja), kártyanaptár és csokinyúl. Ez utóbbiból az itthon maradottakra való tekintettel a főrendező úrtól 3 bónuszt is kaptam. Természetesen hatalmas sikert arattak, a lányok is ezúton köszönik Laci bácsinak!!!

A túrabeszámoló itt akár véget is érhetne, számunkra azonban még közel sem volt vége a napnak. Mi Romhányban, az autó Balassagyarmaton, közlekedési lehetőség meg hmm... hogy is mondjam finoman... szóval erősen behatárolva. Egy vonat indult 17.40-kor Diósjenőre, amellyel eljuthatunk Rétságra, onnan pedig tovább Bgyarmatra. Mivel a vonat indulásáig még tengernyi időnk volt, sütizés és iszogatás közben beszélgettünk a világ dolgairól (és még egy fél literes kólát is nyertem :-) ).

Lassan eljött a vonat ideje is, így búcsút vettünk a rendezőktől és kimentünk a közeli vasútállomásra. SK valószínűleg eddigre kipihente magát, mert a túrabotjait a célban hagyta, és ezt csak a vonatnál vette észre, így ment még egy kört az állomás és a presszó között. Élesebb szeműek a vonat ablakában felfedezhetik a BZ-túramozgalom atyjának, budai-H.G. sporttársnak az alakját is.

Rétságra érve budai-H.G. tökéletes tájékoztatása alapján megtaláltuk a buszmegállót. A buszra azonban vagy 40 percet várnunk kellett volna, ezért SK megpróbált stoppolni - nem sok sikerrel. Ekkor szólított meg minket két túratárs, akik épp itt parkoltak, és Pestre tartottak. Hamar meggyőztük őket, hogy oda bizony Balassagyarmaton keresztül vezet az út, így elvittek minket a kocsihoz. Mivel kezdő teljesítménytúrázók voltak, (remélhetőleg) hasznos tanácsokkal láttuk el őket útközben. Ha esetleg olvassák, hatalmas köszönet nekik a fuvarért!

Útközben hazafelé a hegyvidéki részen elég sok békát láttunk az úttesten. Szerencsére nem sok volt széttaposva közülük, remélhetőleg sokan átjutottak a túloldalra.

Élményekben igazán gazdag nap volt - örülök, hogy végül a túra mellett döntöttem.

Balassagyarmat-Romhány, 2005. március 26.